A körzet bányászatának és kohászatának története

A Szepes-gömöri Érchegység keleti kiugrásaiban Jászó, Meczenzéf Stósz, Poprocs és Rudnok falvakban nagy kiterjedésű antimon érclelőhelyek vannak, amely régóta bányászati tevékenységet vont maga után. Legnagyobb gazdasági eredményük a vasércbányáknak volt. Jászó és környékének bányászati története szorosan kötődik a jászói premontrei konventhez, melynek a fennhatósága alá tartozott ez a terület a 13. századtól 1945-ig. IV. Béla király 1255-ben kiváltságos bányajogot adott a prépostságnak. Ennek alapján jött létre Meczenzéf bányászati település, és fejlődött a bányászat Jászón, Poprocson, Rudnokon, Stószon és Aranyidán is. Jászó tagja volt a kassai tartomány 7 felső-bányavárosi egyesületének (Civitates Montanae Partium Superiorum). Az egyesület tagjai a következő városok voltak: Gölniczbánya (Gulnica, Gelnica), Szomolnok (Smulnicia, Smolník), Rudabánya (Rudava), Jászó (Jaso, Jasov), Telkibánya (Telki Fodina), Rozsnyó (Rosnavia, Rožňava) és Igló (Iglovia, Spišská Nová Ves).

A jászói konvent már 1376-ban megengedte a meczenzéfi polgároknak, hogy a fekete szerszámok készítésére hámorokat építsenek. A meczenzéfi polgárok termékei nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is ismertek voltak.

A régebbi időkben a vasérc mellett réz- és ezüstércet is bányásztak. Ezeknek a fejtése azonban nem volt olyan jelentős, mint a Szepességben vagy Gömörben. A vasérc fejtése hosszú évszázadokon keresztül csak csekély helyi szükségletre korlátozódott, és csak a 19. század végén kezdett elterjedni a vasútépítés és a vasipar általános elterjedése kapcsán.

Intenzívebb ércfejtésre 1891-ben került sor, amikor a Rima-murányi Társaság kiterjesztette tevékénységét erre a területre is. Megvásárlolta a felső-meczenzéfi bányabirtokot, a prépostság bányajogainak egy részét hosszú lejáratú bérbe vette, és hozzákezdett a fő érclelőhely megnyitásához és a Luciabánya településen lévő bánya kiépítéséhez is. Az iparvágány kiépítésével a pocskaji vasútállomásról 1894-ben megkezdődött az érc folyamatos fejtése és eladása. Az 1. világháború idején a prépostság néhány bányamezőjét egy budapesti cég, a Lipták Társaság vette bérbe, amely csak kísérleti és feltáró munkákat végzett. Rendszeres fejtést a politikai események miatt nem kezdett meg. 1925-ben ennek a cégnek a bérletét a Rima-murányi Társaság vette át, mely által a tevékenység szélesítése az egész vasérclelőhely területén be lett biztosítva. Ennek a területnek a nyugati részén, Bodoka település környékén, a berlini Koop cég tulajdonában volt egy kisebb bányabirtok, amelyen 1909-1910 között kísérleti munkát végeztek, de fejtés nem történt.

Az 1939-1944-es években a luciabányai üzem Magyarországhoz volt csatolva, és a bányalelőhely nyugati része államhatárral volt elvágva Pocskaj mellett. 1946-ban a Vasércbányák nevezetű céghez lett került. A lelőhelyek készleteinek kimerítése miatt 1969-ben a vasérc (sziderit) fejtését ezen a területen befejezték.

Az antimonbányászat ezen a területen a 18. század 2. felében kezdődött, amikor Poprocs területén bányajogokkal ruháztak fel egyes vállalkozókat és a jászói premontrei rendet. A kutatási tevékenységek mellett a megnyitott lelőhelyek kihasználásáról tanúskodnak a nagyszámú antimontörmelék-leletek és szűrőedények. A jászói prépostságnak a múlt század 2. felében antimonkohó volt a tulajdonában Poprocson, és később majdnem egyedüli bányajogtulajdonos volt. Tulajdonképpen a jászói prépostság a bányákat bérbe adta. Hatékonyabban 1939-től dolgoztak a lelőhelyeken, amikor a bányákat bérbe adták az Antimon Bánya- és Kohóüzemnek. A Szlovák Állam idején a bánya a Magyar Állami Bányák irányítása alatt állt, akiknek a jászói prépostság 1940-ben eladta, és azok a háború végéig folytatták a fejtést. Utána az antimonlelőhelyeket folyamatosan aknázták ki egészen 1966-ig, amikor az érckészlet kimerülése miatt bezárták.

A jászói kohászati tevékenységről már a történelem előtti korból is vannak adataink. A Pipa-barlang alatt egy halstatti gödröt találtak tűzhellyel és vas félkészáruval - egy 2 kg súlyú nyers vasdarabbal. A 14. században a Fekete erdőben a szénégetők élénk tevékenységet folytattak, ami közvetve a környék kohászati tevékenységére utal. A középkori vasércbányászat helyi szükségletet szolgált. A nagyolvasztókat limonit minőségi érccel látta el. A környező erdők elég fát nyújtottak a faszén termelésére, és a hegyi patakok vízi energiát szolgáltattak a fújtatók meghajtására. A nagyolvasztókban kitermelt termékeket a hámorokban vassá kovácsolták át, amelyből később különféle mezőgazdasági szerszámokat gyártottak. A jászói és a meczenzéfi hámorok már a 18. század elején eléggé hatékony tevékenységet folytattak, de virágkoruk főként a 19. századra tehető. A 18. század végén Jászón felépítették a nagyolvasztót. A jászói premontrei rend komplexumában ezenkívül frissítő- és nyújtóhámorok működtek. Később a vaskohókhoz hozzáépítettek egy hengerművet is. A vaskohó működését 1870-ben megszüntették. Az antimonkohászat ezen a területet a 18. századtól datálódik. Az antimonércet kőedényekben nyitott tűzön izzították, természetes likvációval. Ezen tevékenységek bizonyítékai a salakmaradványok. Fejlettebb pirometalurgiai módszerrel dolgozták fel az antimonércet a Ferenc-kohóban, a Meczenzéf melletti Arany-patak-völgyben (Goldseifen) és Pocskajon.